III. Kiberbiztonsági Játs(s)zMa vetélkedő

A Belügyi Tudományos Tanács és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet társszervezésében 2020-ban harmadik alkalommal került megrendezésre a Kiberbiztonsági Játs(s)zMa elnevezésű kétnapos vetélkedő. A vetélkedő az Európai Kiberbiztonsági Hónap magyarországi kampányának része. Az eseményt szakmailag a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., valamint a  PricewaterhouseCoopers Hungary támogatta.

A vetélkedő idén a COVID-19 vírusra tekintettel digitális formában került megrendezésre.

A vetélkedő célcsoportja a belügyi-rendészeti ismereteket és a vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények, valamint a rendészeti technikumok tanulói, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói voltak. Ők az esemény első napján, október 13-án vetélkedtek egymással. A második, október 14-i napra a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek által delegált résztvevők jelentkezhettek. Csapatonként 2-4 fő vehetett részt a vetélkedőn, maximum 10-10 csapat.

A vetélkedő játékvezetői szerepét az idei évben is Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás alapító elnöke töltötte be, aki video üzenetével motiválta a csapatok jelentkezését.

A csapatok a vetélkedő során különböző kiberbiztonsági témájú és kreatív feladatokat oldottak meg, a legtöbb pontot összegyűjtő csapat elvihette a vándorkupát. Az első három helyezést elért csapat díjazásban, a többi résztvevő oklevélben részesült.

A zsűri tagjai:
• Prof. Dr. Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja; a Belügyi Tudományos Tanács Digitális Biztonságtudatosság Munkacsoport vezetője
• Dr. Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézet vezetője
• Dr. Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet igazgatója
• Gyimesi Csaba, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kibervédelmi szolgáltatásokért felelős igazgatója

A vetélkedőre 20 diákcsapat jelentkezett, így selejtezőt eredményeképpen a legjobb 10 csapat vehetett részt a versenyen, ahol a gyűjtött pontok alapján az alábbi rangsor alakult:

Delegáló szerv Csapat neve
1. Miskolci Rendészeti Technikum Technő
2. Nemzeti Közszolgálati Egyetem WannaCry
3. BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikum Csillag
4. Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum Dékáni II.
5. Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum Dékáni III.
6. Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikus és Kollégium Pindúr Pandúrok
7. Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikus és Kollégium BEST
8. Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum Dékáni I.
9. Budapest X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium Konkáv kör
10. Budapest X. kerületi Zrínyi Miklós Gimnázium Háromszögű kockák

 

A Belügyminisztériumtól és a belügyminiszter által irányított szervektől 10 csapat jelentkezett, közöttük az alábbi rangsor alakult ki:

Delegáló szerv Csapat neve
1. IdomSoft Zrt. IdomAcél
2. Katasztrófavédelmi Oktatási Központ KOK

3. Alkotmányvédelmi Hivatal - Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ

Rébuszok - TIBEK Trinity
4. Országos Idegenrendészeti Főigagzatóság SajtOIFjak
5. Nemzeti Védelmi Szolgálat Call Me() Hack_Tor
6. Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága BvOP
7. Belügyminisztérium Albert Einstein
8. Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Protiánok
9. Országos Vízügyi Főigazgatóság OVF

A vetélkedőn résztvevő valamennyi csapatnak gratulálunk az elért eredményért, az első helyezést elért csapatok egy évig büszke tulajdonosai lehetnek a vándorserlegnek, a következő évben pedig eldönthetik, ismét megmérettetik-e magukat a vetélkedőn.

 

 

Esemény időpontja: 
2020. október 13. kedd - 2020. október 14. szerda
Promo video: