Kiberbiztonsági Játs(s)zMa V.

ISMÉT KIBERBIZTONSÁGI VETÉLKEDŐ!

Idén is megrendezi a Belügyi Tudományos Tanács a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társasággal közös szervezésben, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ, valamint a PricewaterhouseCoopers Kft. szakmai támogatásával az Európai Kiberbiztonsági Hónap magyarországi kampánya keretében a Kiberbiztonsági Játs(s)zMa már ismert és kedvelt vetélkedőjét.

A vetélkedő időpontja: 2022. október 18. (kedd) és 2022. október 19. (szerda).

A vetélkedő játékvezetője Keleti Arthur, az Önkéntes Kibervédelmi Összefogás alapító elnöke, valamint Tóth Tamás nb. százados, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálati Koordinációs és Műveleti Igazgatóságának kiemelt főreferense.

A vetélkedőre idén is 4 területről várunk jelentkezőket: a vetélkedő első napjának délelőttjére a belügyi-rendészeti ismereteket és a vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézmények tanulói, az első nap délutánjára az egészségügyi köznevelési intézmények tanulói jelentkezhetnek. A vetélkedő második napjának délelőttjére a rendvédelmi technikumok tanulóit és a felsőoktatás hallgatóit, a második nap délutánjára a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált jelentkezőket várjuk. A vetélkedőre kizárólag 3 fős csapatok jelentkezhetnek. A résztvevőknek átlagos informatikai, felhasználói ismeretekkel kell rendelkezniük, informatikával/információbiztonsággal/biztonságtechnikával/kibervédelemmel kapcsolatos végzettségek, valamint ilyen szakok, szakirányok hallgatóinak jelentkezését nem fogadjuk el.

Az elmúlt évek online vetélkedőjének sikerére tekintettel idén is digitális formában játszunk, ezért a résztvevőknek bizonyos technikai feltételeknek kell megfelelniük, amelyek itt megismerhetőek.

A csapatok a játékok során pontokat gyűjtenek, a verseny végén a győztes csapat elnyeri a vándorkupát, valamint az első három helyezést elért csapatokkal együtt díjazásban, minden résztvevő pedig oklevélben részesül.

A vetélkedő során az etikátlan viselkedést (pl. csalás, online zaklatás, informatikusi végzettség) azonnali kizárás követi.

A vetélkedő időpontjai: 

A belügyi-rendészeti ismereteket és a vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézményekben tanulók számára: 2022. október 18. (kedd) 9-12h

Az egészségügyi köznevelési intézményekben tanulók számára: 2022. október 18. (kedd) 13-16h

A rendvédelmi technikumokban és a felsőoktatási intézményekben tanulók számára: 2022. október 19. (szerda) 9-12h

A Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek részéről delegált résztvevők számára: 2022. október 19. (szerda) 13-16h

Jelentkezési határidő: 2022. október 2.

Helyszín: A vetélkedő online zajlik, a részvételhez szükséges belépési adatokat a jelentkezést követően kapják meg a csapatok.

Amennyiben túljelentkezés történik, selejtezőt tartunk.

Jelentkezés a vetélkedőre:

Jelentkezés módja a belügyi-rendészeti ismereteket és a vízügyi ismereteket oktató köznevelési intézményekben tanulók számára:

https://konferencia.bm-tt.hu/v-kiberbiztonsagi-jatsszma-regisztracio-bel...

Jelentkezés módja az egészségügyi  köznevelési intézményekben tanulók számára:

https://konferencia.bm-tt.hu/v-kiberbiztonsagi-jatsszma-regisztracio-az-...

Jelentkezés módja a rendvédelmi technikumokban és a felsőoktatásban tanulók számára: 

https://konferencia.bm-tt.hu/v-kiberbiztonsagi-jatsszma-regisztracio-ren...

Jelentkezés módja a Belügyminisztérium és a belügyminiszter által irányított szervek számára:

https://konferencia.bm-tt.hu/v-kiberbiztonsagi-jatsszma-regisztracio-bm-...

 

A vetélkedővel kapcsolatos további információ a Belügyminisztérium, Tudománystratégiai és –koordinációs Főosztály titkárságán kérhető a tudomanystrategia@bm.gov.hu e-mail címen.